Aelia Sabina Percussion Orchestra

Nyerő évjárat

Mindannyian őrzünk emlékeket a zenetanulásról, vagy a saját életünkből, vagy a gyerekeink, unokáink révén. Bizony sok fejtörést okoz, hogy mi legyen az első hangszer, mit viselnek el a szomszédok és persze a családi költségvetés.

A legtöbb apróság zenei pályája a lábasok, fedők püfölésével kezdődik, s ha van türelmünk ehhez a korszakhoz, akkor jöhetnek az igazi hangszerek. Mivel a ritmusérzék alapkövetelmény, így nem csoda, ha előbb a legegyszerűbb hangszerekkel ismerkednek a nebulók. Mi pedig könnybelábadó szemmel nézzük az óvodai, majd iskolai ünnepségeken, hogy miként lesz a zajkeltésből zene.

Aztán, ha a szakemberek is rábólintanak, látják a tehetséget a kicsikben, zeneiskola, szolfézs és innen már – ha rögös is olykor az út – „sínen” van a gyerek. S ha nem is lesz minden zeneiskolásból végül művész, megszerzi az alapokat ahhoz, hogy zeneszerető, zeneértő közönség váljon belőle.

Kovács Tibor, az Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Iskola, kamarazene tanszakának tanára három évtizede, s az általa alapított Percussion Orchestra tavaly ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. A jubileum alkalmából egy CD-t adtak ki, melyen az általuk játszott, legkedvesebb filmzenéik szerepeltek. Az idei, immár a 21. – a nyerő – év a zenekar életében.

– Mi is úgy érezzük, mert tanárnak, diáknak egyaránt fontos, hogy a szorgalmas tanulás, gyakorlás mellett rendszeresen felléphetünk az iskolai rendezvényeken, sőt hangversenyeket adhatunk a kerület kulturális intézményeiben, nagyrendezvényein. Ez komoly inspiráció a gyerekeknek, hiszen már az is érdem, ha valaki a zenekar tagja lehet. Ezekre az ösztönző fellépésekre pedig szükségünk van, mert az órai jegyek is eltörpülnek amellett, amit az első nyíltszíni taps jelent. Nekem is igazi öröm, hogy immár 21 éve létezik a lelkes és tehetséges gyerekekből verbuválódott zenekar. Nekem olykor a tapsnál is többet jelent, hogy látom az arcukon az elfogódottsággal vegyes büszkeséget. Ilyenkor érzem, hogy jól dolgoztunk.

Az pedig már csak a hab a tortán, hogy nem csak az éppen nálunk tanuló diákok érzik megtiszteltetésnek, ha színpadra állhatnak, hanem a régi diákok közül is akad, aki visszajár zenélni. A tagok zöme aktív diák, hiszen miattuk, értük alakult a zenekar, de az átfedések időszakában, amíg az újak elérik a kellő rutint, tudást, bizony jól jönnek a ragaszkodó régi diákok, hogy legyen húzóerő. A színvonalat tartani kell, fontos, hogy csak olyan diákok kapjanak szereplési lehetőséget, akik már kellően gyakorlottak.

A művészek, művésztanárok érzékeny lelkűek, empatikusak. Mi más is indokolná, hogy míg a többi diák, tanár már javában élvezi a vakációt, addig az Aelia Sabina Percussion Orchestra Kovács Tibor vezetésével javában készül arra, hogy június 18-án, 18 órakor az ő koncertjükkel vegye kezdetét a Csobánka tér-zene az Óbudai Nyár programsorozatában.

Jöjjenek el minél többen, töltsük meg a teret, ahol az ütős-fúvós nagyzenekar csodálatos filmzenékkel kedveskedik a közönségnek.